Együtt megyünk a kompon Révfülöp felé.Torkunkban halk a kutyák szűkölése,a parton hóhangú a fű növése,fejünk felett az ég még nyers lazacfilé.Még minket tükröz vissza a zöld Balaton.Én még megszokásból csüngök Barbarán,mint rhésuskölyök egy újabb szőranyán,míg fintora mellettünk suhan a tavon.Állunk, mint pásztorok látomás előtt.Hisszük, hogy nekünk örökké kell élnünk,mégis halvány sejtésként lötyög bennünkegy tudat alatt eltett gondolatbefőtt.Sejtjük, hogy lassacskán mi is elolvadunk,mint kockacukor az abszintkanálon,s jön az elmére csöppentett tintaálom,amely kevesebb annál, amik most vagyunk.
