Добавить новость
smi24.net
World News in Hungarian
Февраль
2026
1 2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28

Lázári ajánlat

0
A kegyelmi botrányhoz hasonló politikai hibaként értékelte több elemző is Lázár János eszmefuttatását, miszerint a magyarországi cigányok jelentik a vasúti vécék takarítására alkalmas belső tartalékot. Pedig, ahogyan a kegyelmi botrány, úgy a kampányban utcai harcosként előretolt közlekedési miniszter kijelentése sem politikai hiba volt - ez maga a kormány politikája. Lázár mondatai mögött korábbi mondatok és tettek sora áll már, a szaros mosdók szimbolikája csupán érzékletesen sűríti mindezt egybe.Amikor a batidai kastély ura cinikusan kérdez vissza a szavait követő felháborodásra, hogy mégis „milyen munkát ajánljak fel azoknak, akiknek jó esetben csak általános iskolai végzettsége van, egyetemi katedrát?”, úgy tesz, mintha 16 évnyi fideszes kétharmadnak semmi köze nem lenne ahhoz, hogy a cigányság 80 százaléka legfeljebb nyolc osztályt végzett. Hogy a tankötelezettség 16 éves korra csökkentése épp azt eredményezte, amit a szakemberek előre megjósoltak: a korábbi javuló tendencia után ismét megnőtt azok aránya, akik úgy lépnek ki végleg az iskolarendszerből, hogy legfeljebb az általános iskolát végezték el. Hogy ez az arány a roma fiatalok körében 60 százalék. Hogy ezzel az elhelyezkedési esélyeik épp a felére csökkennek a középiskolát végzett társaikéhoz képest.














Музыкальные новости






















СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *