1. Az 1918. őszi forradalom révén a magyar szociáldemokrata párt kormányra jutott, majd pár hónapra rá előbb a kommunistákkal szoros szövetségben - illetve a hatnapos szakszervezeti kormány formájában már nélkülük - kormányon is maradt 1919 őszéig. Az ellenforradalmi terror ellenére a szociáldemokrata párt legális maradt, és az antant által kikényszerített általános választójogi rendelet értelmében érdemi eséllyel vágott neki az 1920-as országgyűlési választás kampányának. Az antanthatalmak kormányaiban és parlamentjeiben erős szerepet játszó szociáldemokrata pártok ereje ahhoz elegendő volt, hogy a fővezér és környezete, illetve a magyar kormány ne tiltsa meg a szociáldemokraták elindulását a választásokon. Ahhoz viszont kevés volt, hogy kikényszerítse: a rendőrség, a csendőrség és a közigazgatás gátolja meg, illetve torolja meg mindazokat a jobboldali atrocitásokat, amelyek a választások szabad lebonyolítását akadályozták, és védje meg a jelölteket. A szociáldemokrata párt azon dilemma elé került, hogy néhány képviselőt a parlamentbe juttatva ismerje-e el a különítményesek törvénytelen beavatkozásait a működése részeként elfogadó rendszert, vagy parlamenten kívülről bírálja azt, kikényszerítve – külföldi elvbarátai segítségével –, hogy a Bethlen-kormány zabolázza meg a különítményeseket. Az utóbbi megoldást választották, és a különítményesek megfékezése után végül a Horthy-kori magyar történelem legnagyobb baloldali frakcióját juttathatták az 1922-1926-os parlamentbe. A szociáldemokrata párt 1944-ig legális körülmények között küzdhetett céljaiért, azon az áron tehát, hogy 1920-as választáson visszalépett.
