Мы в Telegram
Добавить новость
smi24.net
World News in Hungarian
Январь
2016
1 2 3 4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

Ostrom és éhezés: helyzetkép Szíriából

0
  • Megkezdődött a Madajában blokád csapdájába került lakosság humanitárius ellátása, miután az éhezésről szóló beszámolók és fényképek hatására a kormány beleegyezett a nemzetközi szervezetek beengedésére.
  • A felkelő csoportokkal kötött egyezmény részeként további két, fordított erőviszonyok miatt hasonló ostromhelyzetbe került településre is eljuthatnak a segélyek.
  • A nemzetközi közösség jelentős része, illetve a szíriai felkelők Damaszkuszt vádolják szándékos kiéheztetéssel, a szír kormány azonban a felkelő „terroristákat” tette felelőssé a segélyezés ellehetetlenítéséért – valójában mindkét fél stratégiai előnyként igyekszik kiaknázni a civil lakosság helyzetét.

A január eleji egyeztetéseknek megfelelően hétfőn megérkeztek Damaszkuszból a Nemzetközi Vöröskereszt/Vörös Félhold és más szervezetek első segélyszállítmányai a kormányerők, illetve a velük szövetséges Hezbollah harcosai által ostromlott Madajába. A hónapok óta katonai blokád alatt álló település több tízezer lakójának helyzete azt követően került a nemzetközi sajtó és politika látókörébe, hogy az elmúlt hetekben éhező, extrém mértékű alultápláltságban szenvedő emberekről szivárogtak ki képek és videók a szíriai felkelők által ellenőrzött, Damaszkusztól alig huszonöt kilométerre fekvő településről. A Reuters, illetve más hírügynökségek helyszíni beszámolói megerősítették az elképesztő állapotokról szóló anyagokban leírtakat, amelyek többek között sós víz, illetve falevelek elfogyasztásával túlélni próbáló, lesoványodott, legyengült lakosokról szóltak. Az akut táplálékhiány következtében egyes édesanyák nem voltak képesek anyatejjel ellátni csecsemőiket. A helyzetet tetézte a hideg időjárás, illetve az elmúlt időszakban több esetben a havazás is.

Utolsó pillanatban

A konvoj érkezését egyesek üdvrivalgással fogadták, mások viszont a késlekedés miatt panaszkodtak. Pontos becslések egyelőre nincsenek a táplálékhiány miatt bekövetkezett halálesetek, illetve az ezzel összefüggésben közvetlen életveszélyben lévő emberek számáról, azonban a WHO képviselője szerint az eddig adatok alapján körülbelül tizenöt haláleset köthető egyértelműen az élelemhiányhoz, ezen felül további 400 főre tehető a legsúlyosabb állapotban megtaláltak száma, akiket „haladéktalanul” el kell vinni városból, hogy elláthassák őket – ezek az adatok azonban az „ajtóról ajtóra” haladó helyzet-feltérképezés folyamán várhatóan változni fognak. A Vörös Félhold gyógyszerek szállítását is tervezi, közlésük szerint az emberek egészségügyi helyzete miatt pedig mobil orvosi egységek haladéktalan felállítására is szükség van.

A most körülbelül 40 ezer embernek otthont adó város többi lakója számára is létfontosságú a mostani fejlemény, ugyanis a szerencsésebbek is csak az aláaknásított ostromgyűrűn keresztülhaladva, illetve csempészet útján juthattak élelmiszerhez. Utóbbi esetében azonban beszámolók szerint egy kilogramm cukorért akár 20 000 forintnak megfelelő összeget is elkértek, a liszt „árfolyamát” pedig december közepi beszámolók szerint még ennél is magasabban, esetenként 25 000 forintnak megfelelő szinten jegyezték. Mind a tudósítók, mind a segélyszervezetek önkéntesei megdöbbentő, katasztrofális állapotokról számoltak be. Ráadásul a város október óta nem jutott gyógy- és kötszerekhez. 

Az eset kapcsán Új-Zéland, Franciaország és Spanyolország kezdeményezésére hétfőn rendkívüli ülést hívtak össze az ENSZ Biztonsági Tanácsában. A brit és az amerikai ENSZ-nagykövet a damaszkuszi kormányt vádolta a lakosság szándékos kiéheztetésével, Basár al-Dzsaafári szír képviselő azonban visszautasította a felvetéseket; közlése szerint a Madajában kialakult helyzetért a várost ellenőrző felkelők tehetők felelőssé, vagyis azok a „terroristák” – utalva a városban aktív szalafista Ahrár as-Sám milíciára -, akik elveszik a szír kormány által a lakosság részére biztosított segélyeket. Tagadta azt is, hogy rendkívüli helyzet lenne a városon belül, szerinte a felkelők nem engedik ki a lakosokat, a sajtóban megjelent képek pedig nem tekinthetők hitelesek. Utóbbinak azonban nemcsak a friss beszámolók, hanem az ENSZ segélyszállítmányait felügyelő humanitárius vezető, Stephen O’Brian közlése is ellentmond.

Az ENSZ illetékes hatóságai eközben háborús bűnök elkövetése miatt indítottak vizsgálatot az ügyben, amelyhez több más szíriai ostrom esete is kötődhet. A lakosság kiéheztetése, az alapvető ellátás megvonása ugyanis kimerítheti a nemzetközi humanitárius jog megsértését – kérdés persze, mekkora jelentőséggel bír egy ENSZ-vizsgálat a harcoló felek magatartására.

Tudatos taktika

A megnövekedett figyelem ugyanakkor indokoltnak tűnik annak fényében, hogy a Madajában tapasztalt krízishelyzet extrém ugyan, mégsem egyedi Szíriában. Az ENSZ legalább tizenöt olyan ostromlott településről tud, ahol a civil lakosság csapdába esett, élelmiszer- és gyógyszerellátásuk pedig akadozik vagy megszűnt. A Madajában kialakult válsághelyzet is szorosan összefüggött a szomszédos Zabadani sorsával. A kormányerők júliusban kezdődött offenzívája elsősorban a Zabadaniban koncentrálódó iszlamista felkelők állásai ellen irányult, amellyel nyomást kívántak gyakorolni rájuk a török határhoz közeli két település, Fuaa és Kefraja ügyében, ahol épp ellenkező eset állt fenn, a felkelők próbálták, illetve próbálják bevenni őket.

A tavaly nyár óta - részben iráni és török közvetítéssel - zajló megbeszélések eredményeképp végül a két utóbbi településről a felkelők hozzájárultak síita harcosok és civilek evakuálásához, cserébe Zabadaniból a kormányerők mintegy húszezer embert engedtek ki, akiknek nagy része Madajában talált menedékre. Zabadani források szerint ugyanakkor a kormányerők a saját maguk által ellenőrzött kerületekből, illetve a szomszédos Bloudan faluból is telepítettek ki erővel lakosokat, mégpedig az ostrom alatt álló Madajába – a becsült húszezres számban ők is benne vannak.

Vagyis a civilek egy jelentős része tulajdonképpen a harcoló felek kölcsönös zsarolásainak és alkudozásainak van kiszolgáltatva, akik saját fegyveres erőik és szimpatizánsaik kimenekítésére, illetve stratégiai pozíciók megszerzésére használják a kitelepítéseket, illetve a kiéheztetés taktikáját. Madaja megszerzésével a szír kormány nagy lépést tenne a libanoni határvidék teljes körű ellenőrzése irányába, míg a felkelők az említett két városon keresztül erősítenék meg északi pozíciójukat.

A hirtelen kétszeresére növekedett lakosságszámú Madajában az újonnan érkezettekkel kezdett súlyosbodni a harcok miatt egyébként is ingatag humanitárius helyzet; az elszállásolás és ellátás oldaláról érkező nehézségek mellett Damaszkusz kritikusai szerint a továbbra is ostromolt Zabadaniból menekülők között vélhetően átszivárgott fegyveresek miatt is lépett fel keményebben a Madajában csapdába szorultak ellen. Zabadanira ugyanis nagy számban dobtak le a kormányerők, ami elég nagy nemzetközi vihart kavart, és kiváltója lehetett a mostani helyzetet eredményező áttelepülésnek, illetve megegyezésnek.

A most az ENSZ közvetítésével létrejött paktum értelmében Madaja megsegítéséért cserébe, az oda induló segélyszállítmányokkal egy időben a különböző felkelő frakciók is hozzájárultak hasonló missziók beengedéséhez az északabbi Fuaa és Kefraja településekre is. Kérdés azonban, mi lesz a sorsa a többi, blokád alá vont civil lakossággal rendelkező helységnek – így például az ISIS terrorszervezet milíciái által elfoglalni szándékozott, jelenleg a kormány kezén lévő Deir az-Zornak, ahol sem a nemzetközi nyomás, sem a kölcsönös érdekeltségek nem kényszerítik a támadókat a nem harcoló lakosság védelmére.







Автопробег в честь Дня России прошел в Ленинском округе

Владимир Путин, Дмитрий Медведев, Анатолий Голод: ПРИЗНАНИЕ НАТО НАДО ПРИМЕНЯТЬ!

В Дубне сотрудники Росгвардии помогли утиному семейству перейти оживленную трассу

ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД ПРЕДЛАГАЕТ СЕНСАЦИОННО УЛУЧШИТЬ НАЛОГОВУЮ СФЕРУ!


Волосы не выпадают, они стали гуще, а на лице разгладились морщины. Затрачивать можно 5 минут на массаж затылка, лба и головы

Социальные и ESG-проекты ГПМ Радио названы лучшими в России

Prada, коллекция menswear весна-лето 2025

Прямые рейсы в Таиланд неожиданно снимают: стали известны подробности и альтернативы


Scotland star SENT OFF after ‘worst tackle ever seen’ as they capitulate in Euro 2024 opener against Germany

McDonald's Grimace showed Mets fans what happens when something goes right this season

'Hum bhi insaan hain': Pakistan allrounder Imad urges calm

Vavada Casino: a Leader in the Online Gaming Industry


Этот российский регион снова стал лидером по количеству случаев по ОСАГО

Любимый кроссовер Kia снова в России по привлекательным ценам. Они приятно удивят.

Женщина провалилась в яму в центре Саратова. Начата проверка

Портативный ТСД корпоративного класса Saotron RT-T70


По аниме и манге «Кайдзю № 8» выпустят PC и мобильную игру — Kaiju No. 8 THE GAME

Моя Говорящая Кошка 3.2

Age of Sail: Navy & Pirates 1.0.1.13

Создатели Warframe упомянули Android-версию в интервью TouchArcade


Монтаж димоходів та вентиляційних систем у Києві


Звезды оперной сцены представят I Международный фестиваль «Мир классического романса»!

Триумфальное возвращение Льва Лещенко на сцену спустя месяцы затишья. Артист презентовал дуэт с солистом группы “Парк Горького” Сергеем АРУТЮНОВЫМ

ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД ПРЕДЛАГАЕТ СЕНСАЦИОННО УЛУЧШИТЬ НАЛОГОВУЮ СФЕРУ!

Филиал № 4 ОСФР по Москве и Московской области информирует: С начала 2024 года 140 тысяч женщин и новорожденных Московского региона получили услуги по родовым сертификатам


«ЯРКО» провела развлекательную программу на фестивале «Крутая песочница»

ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД ПРЕДЛАГАЕТ СЕНСАЦИОННО УЛУЧШИТЬ НАЛОГОВУЮ СФЕРУ!

Дерматолог Егорова назвала топ-4 мифа о солнцезащитных кремах

В Дубне сотрудники Росгвардии помогли утиному семейству перейти оживленную трассу


Новосибирский аэропорт встретил самый «старший» экипаж кругосветки

Ода красавице-столице

Директор Росгвардии генерал армии Виктор Золотов принял участие в посвященных 100-летию дивизии имени Ф.Э. Дзержинского торжественных мероприятиях

Топ-5 самых ярких зарубежных архитектурных проектов на первичном рынке Москвы


Самсонова поддержала Андрееску после победы над ней в финале турнира в Хертогенбосхе

Хачанов вылетел с турнира ATP в Хертогенбосхе после первого же матча

Кирилл Скачков из Новокузнецка стал победителем Игр стран БРИКС-2024

«Ну и где здесь «группа смерти?» ATP показала, каким был бы Евро-2024 с теннисистами


Росгвардейцы из московского спецназа начали поисковую экспедицию в рамках «Вахты памяти 2024»

Народная артистка России Надежда Красная умерла в Москве в 77 лет

Семья фермеров из Истры нарастит производство авторского сыра

Свыше 320 детей прошли лечение в санаторном отделении НИКИ после ремонта


Музыкальные новости

Сооснователь Evanescence гитарист Бен Муди выпустил ремикс их трека Haunted

Театр и Цирк, Культура и Концерт, Россия и Дети: В театре кукол «Ульгэр» с 14 по 16 июня пройдут «Волшебные выходные»!

«Всю жизнь я зарабатывал пением и… легким аферизмом». Прохор Шаляпин раскрыл источники дохода в шоу «Вкусно с Анфисой Чеховой» на ТВ-3    

Шоумен Барецкий: у нас с Моргенштерном будет концерт 28 июня


СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.

Филиал № 4 ОСФР по Москве и Московской области информирует: Отделение СФР по Москве и Московской области выплатило единовременное пособие при передаче ребенка на воспитание в семью 474 семьям региона

Триумфальное возвращение Льва Лещенко на сцену спустя месяцы затишья. Артист презентовал дуэт с солистом группы “Парк Горького” Сергеем АРУТЮНОВЫМ

ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД ПРЕДЛАГАЕТ СЕНСАЦИОННО УЛУЧШИТЬ НАЛОГОВУЮ СФЕРУ!


МОК не допустил до Олимпиады сильнейших борцов и тхэквондистов из России

В аэропорту Пулково задержали девять рейсов и отменили еще два

Иерей Александр Туховский: Очень нужна помощь!

Собянин прибыл в Китай с рабочим визитом


Бесплатный билет в музеи Зеленоградска от «ПАРАDOX» и BelkaCar

В Московской области сотрудники Росгвардии задержали граждан, подозреваемых в совершении грабежа

В Москве нашли «Москвич-412», который простоял в гараже с 1991 года

Сегодня в Москве ваххабиты устроили резню


Максим Шевченко: в самостоятельность террористов, да ещё и внутри СИЗО, не поверю никогда

СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.

ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА. ПРО НАУКУ АКТИВНОЙ ВСЕЛЕННОЙ. ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД.

ЯНДЕКС, АЛЕКСАНДР ПУШКИН, АНАТОЛИЙ ГОЛОД И "СВЯТОЙ ЛЕНИН" ВЕДУТ СЛЕДСТВИЕ ВЕКА! ВАЖНЫЕ СЕРЬЁЗНЫЕ ДАННЫЕ.


Зачем Марина Александрова уехала из Москвы в сибирскую глушь



Во Всероссийский день медицинского работника специалисты медицинской службы подмосковного главка Росгвардии рассказали о специфике своей работы

Московский аэропорт Домодедово и Всероссийское общество инвалидов заключили соглашение о сотрудничестве

Массовое отравление в Москве: в реанимации оказались 30 человек с ботулизмом

Гастроэнтеролог Заможняя рассказала, как питаться, чтобы сохранить здоровье печени


Трамп назвал Зеленского «величайшим торговцем» и пообещал разобраться с траншами Киеву


Военно-спортивный фестиваль Росгвардии в «Лужниках» собрал более 20 000 Москвичей и гостей столицы

В Лужниках состоялась церемония открытия Всероссийской Спартакиады Специальной Олимпиады

Военно-спортивный фестиваль Росгвардии открылся в «Лужниках»

Российские флаги снова вывесили на матче Евро-2024 между Англией и Сербией


Лукашенко обратился к Рамафосе


Собянин сообщил о планах благоустройства территорий школ и детских садов

Собянин: Москва и Пекин подписали программу сотрудничества на 2024-2026 годы

Сергей Собянин. Главное за день

Собянин прибыл в Китай с рабочим визитом


Сергунина сообщила о запуске онлайн-проекта об истории цифровизации Москвы

Чувашия, Карелия и Удмуртия вошли в десятку лучших лесохозяйственных регионов

По каким признакам можно распознать машину-«утопленника»: лайфхак

Российские компании придерживаются собственного подхода в ESG


Молодая семья переедет в новостройку Подмосковья по жилищной программе

За прошедшую неделю подмосковные росгвардейцы обеспечили безопасность более 200 мероприятий

Mash: певец Меладзе тайно вернулся в Россию ради выступления за 12 млн рублей

Загруженность дорог Подмосковья составляла 4 балла утром 17 июня


Ниже воды: как идет обновление подводного флота России

Более 39 млн рублей направлено на летний отдых и оздоровление детей-сирот в Архангельской области

Актера Игоря Меркулова похоронят на Николо-Архангельском кладбище

Express: АПЛ «Архангельск» представляет большую угрозу инфраструктуре НАТО


Выставка-посвящение «Первая дама советской скульптуры»

Фольклорно-литературная программа «Сказки детства, полные чудес, нас уводят в царство тридесятое»

В Симферополе пройдёт спектакль-акция «Подаренная жизнь»

Аварийное отключение электроэнергии произошло почти в тридцати населенных пунктах Крыма


Росгвардейцы из московского спецназа начали поисковую экспедицию в рамках «Вахты памяти 2024»

Свыше 320 детей прошли лечение в санаторном отделении НИКИ после ремонта

Семья фермеров из Истры нарастит производство авторского сыра

Ода красавице-столице














СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *