A General Motorst is berántották a dízelbotrányba
A General Motors ellen indított per a motorok elektronikus vezérlését szállító Robert Bosch LLC. vállalatot is bűnrészesként említi, most a Chevrolet és a GMC Duramax motorjai kerültek célkeresztbe.
A General Motors ellen indított per a motorok elektronikus vezérlését szállító Robert Bosch LLC. vállalatot is bűnrészesként említi, most a Chevrolet és a GMC Duramax motorjai kerültek célkeresztbe.
A Süddeutsche Zeitung szerint az uniós intézmények vezetőit és a tárgyaláson részt vevő munkatársaikat megdöbbentette, hogy Donald Trump és kísérete milyen kevéssé tájékozott kereskedelempolitikai ügyekben.
Oroszország pénteken kijelentette, hogy a hidegháború vége óta nem volt olyan rossz a viszonya a NATO-val, mint most - bírálják a szövetség keleti tagállamaiban végrehajtott kapacitásnövelést és Montenegró csatlakozását is.
Első ízben ismerte be francia kormánytag, hogy különleges francia erők tartózkodnak Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet elleni fronton, a szíriai kontingens létszámát néhány tucatnyira becsülik.
Négy amerikai szövetségi állam a Mexikói-öbölben milliárdokat veszíthet a jövőben, ha az elnök új költségvetésében egy javaslat megkapja a kongresszusi jóváhagyást.
Az ukrán nyugdíjreform és földreform végrehajtásának a sikerességétől teszi függővé a Nemzetközi Valutaalap az újabb hitelrészlet folyósítását Kijevnek.
A jobb időjárás miatt egyre több menekült érkezik a Földközi-tengeren át Európába, ezért a tiroli tartományi vezető azt sem zárta ki, hogy szükség esetén lezárhatják a Brenner-hágónál lévő határszakaszt.
Évekkel ezelőtt bukkantam rá, már nem is emlékszem, melyik videója kapcsán. Azóta képtelen vagyok lekattanni róla. Elmebeteg, kreatív, tehetséges, fantasztikus. Azt említettem, hogy elmebeteg?
Kína szigorította az ellenőrzést az észak-koreai határon a Phenjan nukleáris és rakétaprogramjának gátat vetni hivatott ENSZ-szankciók keretében - közölte Susan Thornton amerikai külügyi tisztségviselő pénteken, kínai tisztségviselőket idézve.
Német lapok szerint Donald Trump amerikai elnök éles szavakkal bírálta Németországot külkereskedelmi mérlegének többlete miatt csütörtökön Brüsszelben Jean-Claude Junckerrel és Donald Tuskkal zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásán.
A sikeres rakétatesztek után Kim Dzsong Un észak-koreai vezető rendre ugyanazzal a három férfival mosolyog össze és ölelkezik. Ez nem véletlen, ugyanis ők a legnagyobb fejesek a titkos ország rohamléptekben fejlődő atomprogramjában.
Rövid szüneteltetés után, csütörtök este helyreállt a teljes körű információcsere a brit és az amerikai titkosszolgálatok között, miután a brit hatóságok biztosítékokat kaptak Washingtontól arra, hogy az amerikai partnerszervezetek fellépnek a kiszivárogtatások ellen.
António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön a fegyvereladások ellenőrzésének szigorítását kérte a fegyvert szállító országoktól, tekintettel - többek között - azokra a civilekre és kórházi létesítményekre, amelyek rendszeresen válnak támadások célpontjaivá a jelenlegi fegyveres konfliktusokban.
A Szövetségi Nyomozó Iroda vizsgálja Donald Trump amerikai elnök veje és főtanácsadója, Jared Kushner orosz kapcsolatait - derült ki csütörtöki amerikai sajtójelentésekből.