Több mint 400 beteget kellett hátrahagynia a Vöröskeresztnek
A szíriai kormány beleegyezett a kimenekítésbe, de a harcot nem szünteti be.
A szíriai kormány beleegyezett a kimenekítésbe, de a harcot nem szünteti be.
Egy svédországi templom úgy döntött, hogy Jézusra nem lehet hímnemű névmással utalni, és ezért jobb, ha gendersemleges névmást használnak - írja honlapján Lovas István a Sputnik Newsra hivatkozva. A [...]
Le kell töltenie börtönbüntetését Oskar Gröningnek, az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőrnek - közölte döntését pénteken a német alkotmánybíróság, elutasítva a magyar zsidók százezreinek legyilkolásában bűnrészesnek talált 96 éves férfi egészségi okokra hivatkozó alkotmányjogi panaszát.
Az egyik áldozat özvegye indított petíciót, kérve, hogy később adják csak le az alkotást.
Piruett, cigánykerék, kosarascselt bedobó punter - minden volt. Középiskolás, egyetemi és NFL-csapatok legváratlanabb húzásait szedtük össze 2017-ből.
Az együttes 79-65-re győzött az orosz Himki Moszkva vendégeként.
A rendőrök keresik azt a két cigányt, akik Soroksáron egy Sommás utcai lakásból loptak, és bántalmazták a hazaérkező sértettet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi rendőrkapitánys [...]
Öt vereség után a Himki Moszkvát verte 79-65-re a Barcelona.
Szlovénia szombattól bünteti a Pirani-öbölben tevékenykedő horvát halászokat.
Az okok feltárásához átfogó kutatást sürget az ELTE gyógypedagógiai karának dékánhelyettese, Márkus Eszter.
A legóvatosabb becslések szerint százezer magyar él Londonban, de többen kétszázezer fölé becsülik kint élő honfitársaink számát, és Londont a második legnagyobb magyar városnak tartják. Az biztos, ho [...]
Az állami cég vezetésének tagjai idén év végi jutalom nélkül maradtak, de célprémium azért juthat nekik.
A Bécsi Filharmonikusok 78 éve adnak koncertet az év első napján.
A bíróság döntött, így újévtől egy édes trópusi gyümölcs nevén emlegetjük a TV2-csoport főzőcsatornáját.
A szövetségi állam rendvédelmi szerveinek tagjai magasabb bért és jobb munkakörülményeket követelnek.
Álmodozásra hívja a bécsi újévi koncert nézőit Riccardo Muti karmester. A Musikverein aranyterméből közvetített újévi koncertet a világon több mint 50 millióan követik majd figyelemmel. Hét olyan mű is felcsendül, amely eddig nem szerepelt az újévi koncertek repertoárjában.
Az amerikai elnök Twitteren nyomatékosította, hogy fal nélkül nincs DACA.
A teremtés örömhíre, a szentendrei költözőmadarak és egy hamis mítoszokat két vállra fektető német sztár tárlata is 2017 legjobbjai között
Halálra gázolt egy embert a 6-os, ráckevei HÉV péntek este Dunaharasztinál, a baleset miatt a szerelvények egy vágányon közlekednek. Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvi [...]
A ragadózók a tudósok szerint hidegsokkot kaphattak.
Dunaharasztiban. Nem élte túl a balesetet.
Dunaharasztinál történt a tragédia, péntek este nyolc órakor még nem emelték ki a holttestet a szerelvény alól.
A 6-os, ráckevei HÉV péntek este Dunaharasztinál gázolt, a baleset miatt a szerelvények egy vágányon közlekednek.