Gabriela Koukalova sérülés miatt marad távol.
Világörökséggé nyilváníttatná a francia pékszövetség a baguette-et, a ropogós héjú hosszúkás francia kenyeret. A pékszövetség elnöke, Dominique Anract közölte egy pénteken megjelent lapinterjúban, ho [...]
Egy 19 éves nő belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség.
Az izraeli hadsereg szerint Ciszjordániában összesen mintegy 850 tüntető dobálta kövekkel a katonákat.
A nyugotszenterzsébeti, magaslesnek álcázott buszmegálló a túlbürokratizált Nyugat kelet-európai kritikája.
A Commuter című Liam Neeson-film címe lehetne akár ez is, mert már minden jelenetét láttuk valahol. Ettől még szórakoztató.
A Tanácsnak is rá kell bólintania.
A javaslatra a tagállamok döntéshozó testületének, a Tanácsnak is rá kell bólintania.
A bíróság első fokon kimondta, hogy az LMP bevándorláspártinak minősítése jogszerű értékítélet. A bíróság álláspontja szerint az LMP nem kérhet sajtó-helyreigazítást azzal kapcsolatban, „hogy az [...]
Az ország történetében először nők is bemehettek a stadionba szurkolni egy labdarúgó-mérkőzésen Szaúd-Arábiában.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 76 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, a lista első helyén egy budapesti lakcímű magánszemély, Reither Zoltán állt 2017 [...]
Mint minden elnököt eddig. Pszichiátriai teszt nem lesz. Ez nem élcelődés, a Fehér Ház közölte.
II. Erzsébet azt is elmondja egy új dokufilmben, hogy kell nyaktörés nélkül hordani a koronát.
Három rendbeli húszéves börtönbüntetését töltötte egy 1964-es gyilkosság miatt, amiért csak 2005-ben ítélték el.
"Ha koronával a fejünkön kell valamit felolvasnunk, ne nézzünk lefelé, a papírt emeljük a szemünk elé, mert a korona olyan nehéz, hogy kitörik a nyakunk" - ez az egyik jó tanács az uralkodásának 92. évében járó II. Erzsébet királynőtől, akivel koronázásának közelgő 65. évfordulója alkalmából készített a BBC televízió személyes riportműsort.
A férfi baptista prédikátorként szervezte meg három polgárjogi aktivista meggyilkolását.
A vérontást csak az apa élte túl, azt mondta, dizshadisák támadtak rájuk.
Növénymagot morzsolt férje csilis babjába egy 50 éves virágárusnő Észak-Németországban – most gyilkossági kísérlet vádjával kell szembenéznie a lübecki bíróságon. Miután az 57 éves férfinál lát [...]
Emil Nolde német expresszionista képét négy éve vitték el egy dániai templomból.
A magyarországi villamosenergia-felhasználás 2,3 százalékkal nőtt 2017-ben - állapítható meg a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. honlapján közzétett adatokból.
Megsérült a Magyarországi Szent Erzsébet-plébániatemplom is. A tiltakozók a pápa látogatásának költségei miatt vannak felháborodva.
A csapatok egészen a hajráig fej fej mellett haladtak.