Az ukrán alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogait kiszélesítő, 2012-ben életbe lépett nyelvtörvényt - tette közzé szerdán hozott döntését hivatalos [...]
Vége a téli álomnak: az elnök csütörtökön elhangzó szokásos éves üzenete felpörgetheti a kampányt. A hatalom számára a részvétel a tét.
Legalább negyven nő megerőszakolása és szexuális megtámadása miatt vádat emeltek szerdán egy 57 éves francia férfi ellen, aki az elmúlt években hajtotta végre a bűncselekményeket.
Régi és új szlogenekkel hirdette meg a Civil Összefogás Fórum a nemzeti ünnepre időzített kampányfelvonulását.
Hivatalos a Fidesz-KDNP országos listája.
A 2012-es törvényt a házszabály megsértésével fogadták el.
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség célja, hogy még tovább fejlessze a sportágat, és minél több gyerek tanuljon meg korcsolyázni - mondta Kósa Lajos elnök.
M. Richárd szerencsére jobban lett. Farzsebéből kifizette a bírságot, hazament, és boldogan él. Mint hal az akváriumban.
Répássy Róbert és Budai Gyula pedig annyira hátul van, hogy valószínűleg búcsúzik a parlamenttől.
Jogerősen súlyosította a Kaposvári Törvényszék szerdán három vádlott büntetését, akik egy csoport tagjaiként rendőrökre támadtak tavaly szeptemberben a Somogy megyei Kutas községben. A törvényszék kö [...]
Az amerikai elnök veje is azon tanácsadók között van, akiktől megvonták a kényes dokumentumokhoz való hozzáférést.
Mi az igazság, valóban meg akarják fosztani Magyarországot a felzárkózási és egyéb pénzügyi forrásoktól, ha nem vagyunk hajlandók migránsok tömeges befogadására? - kérdezte Morvai Krisztina az EP plen [...]
Leöntötte egy pohár vízzel a Rosszija 1 tévécsatorna által rendezett elnökjelölti tévévitán Kszenyija Szobcsak, a Polgári Kezdeményezés jelöltje Vlagyimir Zsirinovszkijt, a monarchista és nacionalista [...]
A diákokat egy másik iskolába vitte az iskola vezetősége. A szektavezér nem érti a felhajtást.
A rádióhullámok jelezték azt is: a világegyetem valószínűleg kétszer olyan hideg volt, mint gondolták.
A szociális kerekasztal résztvevői megegyeztek abban, hogy rendszeres egyeztetéseket folytatnak a szociális ágazat fejlődőképessége és működőképességének javítása érdekében. [...]
Megvédheti címét a Ferencváros a férfi vízilabda Eurokupában, miután az elődöntőben kettős győzelemmel búcsúztatta szerdán a Miskolc csapatát.
A 2012-es nyelvtörvényről szerdán döntött az ukrán alkotmánybíróság.
Elvben április elsejétől kapták volna meg az idei évre járó 130 ezer forintot, de a kormány előre hozta az összeg kifizetését.
Cenzúrázta a Facebook a világ egyik legősibb Vénusz-szobrát, mert pornográfnak találta azt. A szoborról készült fotót egy olasz nő osztotta meg, azonban azt annak ellenére is törölte a Facebook, hogy [...]
A magyar közélet központi témája a családtámogatás. De megkérdezték-e magukat az érintetteket? Tettünk rá egy kísérletet.