Kovács: Jobbak voltunk, de hiányzott a rutin
A játékkal elégedettek a Vidinél, az eredménnyel nem.
A játékkal elégedettek a Vidinél, az eredménnyel nem.
A volt orosz titkosszolga megmérgezésével vádolt oroszok ugynakkor kapták az útlevelüket, mint aki Montenegróban szervezett puccsot két éve.
A kiemelés után tudják csak egyértelműen megállapítani a hajó eredetét.
A francia Nemzeti Tömörülés (korábbi Nemzeti Front) elnöke szerint a francia államfő az Európai Unió végét vizionálta az uniós állam- és kormányfők csütörtökön véget ért salzburgi informális csúcstalá [...]
Új bankkártya rendszert vezetnek be, ezért október 25-én és 26-án könyvelési, pénztári és pénzforgalmi bankszünnapot tartanak.
A Viktória-tónál történt baleset áldozatainak száma 42, de akár a 200-at is elérheti.
A Viktória-tónál történt baleset áldozatainak száma akár a 200-at is elérheti.
Már a tízévesek influencerek akarnak lenni. De mit jelent egyáltalán az influencerkedés? És hogy viszonyulnak a véleményvezérek a szponzorált tartalmakhoz? Az első influencerfesztiválon jártunk.
A baleset Óbarok közelében történt, a helyszínen a leállósávban halad a forgalom.
Többségük több mint 10 éve dolgozik az intézményben.
Egy elég aprólékosan összerakott, két és fél perces animációs videót tett közzé a Twitteren az ALDE, az Európai Parlamenthez tartozó európai liberálisok szövetsége. A videóban arra figyelmeztetnek, ho [...]
A Magyar Narancs információi szerint az orvosok a tapasztalatlan nővérek miatt dönthettek a távozás mellett.
Vereséggel kezdte meg szereplését a labdarúgó Európa-liga L csoportjában a magyar bajnok, amely a fehérorosz BATE Boriszovtól kapott ki 2-0-ra csütörtök este.
A közösségi portálon szervezkednek a betegek dr. Székely László szívsebész elbocsátása ellen.
Visszadobták a tagállami vezetők az uniós határőrizeti javaslat Magyarország által is kifogásolt részét – nyilatkozta telefonon csütörtökön az MTI-nek Rogán Antal, aki beszámolt arról is, hogy O [...]
A beruházás tervezett értéke 1,5 milliárd forint, a szálló újranyitása pedig még mintegy 1 milliárdba kerülhet.
A fehérvári csapat többet, a BATE veszélyesebben támadott az Európa Liga első csoportkörében. A fehérorosz bajnok védelmén érződött, megszokta az ilyen csatákat. Reális a 2-0-s vendégsiker.
A dániai pénzügyi felügyelet csütörtökön bejelentette, hogy vizsgálatot indít a legnagyobb dániai banknál, a pénzmosási botrányba keveredett Danske Banknál, ahol több tízmilliárd eurót moshattak tisztára az észtországi leányvállalaton keresztül.
A felújított szakaszokon pótlóbuszok közlekednek majd.
Közvágóhíd és Dunaharaszti, illetve Közvágóhíd és Soroksár, Hősök tere között pótlóbuszok közlekednek.
Törtünk párszor borsot a vörös és liberális emberek orra alá, tegnap úgy döntöttünk, hogy megnézzük, az érem másik oldala mennyire fog tetszeni ezen emberkéknek - írják a Vadhajtások.hu nevű oldalon, [...]
Góman Diána szeptember 15-én ment el otthonról, keresik a rendőrök.