Újabb francia képviselőnél mutatták ki a koronavírust
Ő a francia parlament második beteg tagja. Az országban ezerhez közelednek a regisztrált esetek.
Ő a francia parlament második beteg tagja. Az országban ezerhez közelednek a regisztrált esetek.
Bejelentették, hogy a hétfőn esedékes 1,2 milliárd dollárnyi adósságukat nem fogják tudni kifizetni.
A területekre se bemenni, sem onnan kijönni nem lehet majd a kormányrendelet szerint. Síközpontokat is érint.
Olvasónk jelezték a rejtélyes hibát, a metrósok megerősítették, a BKV egy hete hallgatásba burkolódzik.
Milánó és Párizs után London előtt is lerója tiszteletét az Air Jordan.
Eddig hét iráni politikus, illetve kormánytisztviselő halt meg a kórban.
Ezekben a koronavírustól vészterhes időkben különösen fontos a megfelelő higiénia, aminek az első lépése a kézmosásnál kezdődik. A probléma ott kezdődik, hogy a legtöbben nem szoktuk betartani a "30 másodperces" szabályt, pedig látványos különbség van egy "villám kézmosás" és egy alapos kézmosás között.
Az operatív törzs javaslatot tett a március 15-i központi ünnepség törlésére, erről a kormány fog dönteni a későbbiekben, jelentették be a szombati sajtótájékoztatón.
Az igazi Terminátor kiakadt, az enyhén retardált házi robot mására.
Diagnosztizálták az ötödik magyar koronavírus-fertőzöttet: egy 70 éves magyar, súlyosan beteg férfit, akit jelenleg a Szent László Kórházban ápolnak.
Az Edda frontembere is elmondta véleményét a koronavírussal kapcsolatban, de igazából, semmi olyat nem mondott, amire a konteók és összeesküvéselmétek hazai pápájától ne számítottunk volna.
Sosem fért a fejembe, hogyan lehet ennyire természetes egy mérsékelt övben fekvő, közép-európai országban – Magyarországon –, hogy a boltok polcain fürtökben csüng a banán. Merthogy teljesen hozzátartozik a hétköznapjainkhoz ez a látvány, ami sokszor még olcsóbb is, mint mondjuk a veresegyházi paradicsom – legalábbis a Tesco webshopja szerint 1 kg banán 429 Ft, míg a legolcsóbb paradicsom kilójáért 899 forintot kell fizetni úgy, hogy ebben benne van minden költség, a munkaerő, a szállítás és a nyereség is.
Kivett egy fagyit a szupermarketben, kinyitotta, belenyalt, majd visszatette. Közben a mutatványt a haverja felvette, és feltöltötték a netre. 30 nap börtönre és több mint 2500 dollár kártérítés megfizetésére ítélték.
Mától módosul a forgalmi rend az Üllői út-Könyves Kálmán körút csomópontban, mert a 3-as metróvonal felújítása részeként a Népliget állomásnál liftet építenek.
1970-ben mutatták be a Modulo nevű legendás koncepcióautót, de csak 2018-ban gurult először. Múlt nyáron kigyulladt, most ott voltunk a feltámadásnál.
Kerékpáros híd már biztos nem lesz, de a vita habzik tovább a kormány és a város között, hogy kinek a hibájából.
Az elhunytak átlagéletkora 81 év, jelentős részük más betegségtől is szenvedett.
Az elemzők szerint még akkor is, ha időközben megfékezik a járványt.
Egy sima első szett után Coppejans egyenlített, a harmadik játszma fordulatos lett. A magyarok 1-1-re állnak a belgákkal.
A jazztörténet egyik legjelentősebb zenésze 81 éves volt.
Dario Benedetto vérző sebe miatt kapott szokatlan ellátást és védelmet.