Meghajoltunk az orosz akarat előtt, kezdődhetnek Paks 2 földmunkái
Az oroszok egy német cég magyar leányának adták a csaknem 80 milliárdos mélyépítési munkát. Valamiért ők voltak az egyetlen ajánlattevők.
Az oroszok egy német cég magyar leányának adták a csaknem 80 milliárdos mélyépítési munkát. Valamiért ők voltak az egyetlen ajánlattevők.
Már több mint kétszer annyian gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, mint ahány aktív fertőzött van - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív tör [...]
A Dunaszerdahely új edzője, Bernd Storck nem számíthat rá az újrainduló szlovák bajnokságban.
Ha egy magyar cég 100 ezer forint nettó bért akar kifizetni, akkor ez összesen 179 ezer forintjába kerül, ez a második legmagasabb bérköltség a tágabban vett régióban – derült ki a Mazars adótanácsadó felmérésből. (Gazdaság)
A szakszervezet attól tart, hogy az igazgatóknak nem lesz beleszólásuk az iskolaőr munkájába, azt sem tudni, hogy az őrök mikor és kivel szemben léphetnek fel. (Belföld)
A kétszeres olimpikon kedd hajnalban, 90 éves korában halt meg. (Sport)
A 37 éves kengyeli férfi védett énekesmadarakat fogott be tiltott vadászati módszerrel.
Új applikációval fedezhető fel a Fiumei úti sírkert, a FiumeiGuide nevet viselő, androidos okoseszközökre készült alkalmazás a Nemzeti Emlékhely 100 legfőbb nevezetességét mutatja be - hangzott el a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az edelényi rendőrök előállították egy sofőrt, aki forgalomból kivont autóval, érvényes vezetői engedély, valamint kötelező felelősségbiztosítás nélkül vezetett, úgy, hogy az egyik lába térdig be volt [...]
A DAX oldalirányú mozgást végzett az ázsiai kereskedés idején, a német exportadat ugyanakkor megmutatta az irányt: a csalódást keltő exportszámok hatására az index több mint 350 pontot ereszkedett. Ausztria elfogadta az Austrian Airlines megsegítésére szánt állami mentőcsomagot, így Svájc és Németország után az osztrák állam is beszállt a Lufthansa finanszírozásába.
Katy Perry megmutatta, hogy milyen sokat nőtt pocakja az elmúlt hetek során. Az énekesnő a Youtube Class of 2020 című livestreamében szerepelt, ami egy online diploma ünnepély volt. Kerekedő alakját még egy szűk fehér ruhával is hangsúlyozta.
Mindannyiunk természetes vágya, hogy életünket jó egészségben, szellemileg frissen és fitten éljük meg. Csodálattal tölt el bennünket mikor egy rekord életkort megélt idős emberről hallunk és szinte azonnal kérdésként merül fel bennünk, hogy mi lehet a csodaszere, mit tett, hogy neki ez sikerült, hogy ennyi idősen ilyen életminőségben tud élni?
A Velence Korzó területén, egy feltöltött területre emelték az óriáskereket. Az önkormányzat nem tudott róla.
Az előző negyedévihez képest a valaha regisztrált legnagyobb mértékben esett vissza az euróövezet és az EU hazai összterméke az első negyedévben.
A tiszaderzsi férfi egy ukrán vezetői engedélyt adott át a rendőröknek, amiről utóbb azt mondta, hamis.
Li Dzsejong már járt börtönben különféle gazdasági bűncselekmények miatt, de az ügyészség szerint azóta se tért igazán jó útra.
Figyelemfelhívó jelleggel feljelenti a fehérellenes, rasszista tüntetések szervezőit a Mi Hazánk Mozgalom, miután a kettős mérce jegyében a rendőrség most nem indított eljárásokat az elvileg tiltott g [...]
Az állami támogatást a munkahelyek megtartására vagy újak létrehozására kell fordítani.
A nyolc éve Párizsba igazolt brazil védőre a brazil sportigazgató nem tart igényt.
A sérült életét vesztette. Foglakozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. (Bűnügy-baleset)
Hiába utasított a kormányzó az eltávolításra, ezt most a bíróság meggátolta.
Szörnyű baleset történt még múlt hét vasárnap az ausztráliai Townsvilee-ben.
És egész Kaliforniában. De csak negyedannyi, vagy maximum 100 embert engedhetnek be a termekbe.