A szöveg nélkül sem vesztik el értelmüket – Mesék lapjairól költöztek a falakra
Mit ér a könyvillusztráció könyv nélkül? Kiderül a magyar és nemzetközi gyerekkönyv illusztrátorok munkáiból rendezett kiállításon a Vigadóban. (Kultúra)
Mit ér a könyvillusztráció könyv nélkül? Kiderül a magyar és nemzetközi gyerekkönyv illusztrátorok munkáiból rendezett kiállításon a Vigadóban. (Kultúra)
Magyar és román régészek azonosították a bánsági egresi egykori ciszterci templom alaprajzát, s ezzel 99 százalékban bizonyossá vált, hogy a tavaly nyáron kiásott két sírépítmény alapja az a hely, ahova egykor eltemették II. András magyar királyt és második feleségét, Courtenay Jolántát.
A Demokratikus Koalíciónak megszűnt a képviselete a gödi önkormányzatban - írja a párt sajtóirodája. A DK két gödi képviselője korábban bejelentette, hogy felfüggesztik párttagságukat. Szilágyi László képviselő azóta kilépett a pártból, Lőrincz László alpolgármester pártból való kizárása pedig a mai nappal hivatalosan megindult. A Demokratikus Koalíciónak így a továbbiakban nincs képviselete Göd Város képviselőtestületében. (Belföld)
A malária ellen kifejlesztett hidroxiklorokin, amelyhez eleinte nagy reményeket fűztek, nem csökkenti, de legalább nem is növeli a kórházba került betegek halálozási kockázatát. (Mozaik)
Szerda óta hatósági karanténban van a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára, Orbán Balázs, mert múlt hét szombaton egy olyan magánrendezvényen volt [...]
A fax alapötlete immáron 177 éves, mégsem hajlandó eltűnni az email és más online technológiák árnyékában.
Az alpolgármestert kizárták a pártból, egy másik képviselő pedig kilépett. A településen július óta feszültség van a képviselő-testületben.
A Hagia Szophia után most egy újabb világhírű bizánci műemlék, a szintén isztambuli Khóra (Chora) került sorra. (Külföld)
Halálos áldozata viszont nem volt a járványnak az elmúlt 24 órában. (Belföld)
Kilencvenegy újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtök reggel. A kormányzati portálon azt írták: a 91 új [...]
Hat NB II.-es fordulót élt meg Bene Ferenc, az első vereség után felmentették.
Csak májusban közölte a versenyhivatal, hogy megveszik "Andy" Vajna kaszinóit, jóllehet már februárban áldását adta az üzletre - írja a 24. Az év egyik bombaüzlete a néhai "Andy" [...]
Ugyan jelentős veszteségeket könyvelhetett el a francia műtárgypiac, a visszaesés mégsem volt annyira drámai. (Kultúra)
240 kilométeres szelek tombolnak, a helyzetet a hatóságok „túlélhetelennek” ítélték.
A fekete Jacob Blake-et hátba lőtték a rendőrök, az NBA, a női kosárliga is kiállt érte. Tenisztornát, futball- és baseballmeccseket halasztottak el.
Az idei szeptember más lesz, mint a többi, bármikor kiderülhet, hogy otthon kell tanulni. Tanácsokat adunk a gördülékeny munkához.
Kevin Mayer a megváltozott politikai környezet miatt döntött a távozás mellett.
Szerda óta hatósági karanténban van a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára, Orbán Balázs, mert múlt hét szombaton egy olyan magánrendezvényen voltak, amelyen egy résztvevő koronavírustesztje pozitív lett. A Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében ugyanakkor kiemelték, hogy Gulyás Gergely szerdán elvégzett koronavírustesztje negatív lett. A hatósági karantén megszüntetése, a pénteki kormányülésen való részvétel... Читать дальше...
Kína kilőtt két rakétát a Dél-kínai-tengerre - jelentette bennfentes forrásra hivatkozva a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap csütörtökön.
Az aktív fertőzöttek száma 1000 fölé emelkedett, nincs újabb elhunyt
Az amerikai kormányzat szerdán 24 kínai vállalatot szankcionált. A pénzügyminisztérium által kiadott közlemény azzal indokolja a büntetőintézkedéseket, hogy az érintett vállalatok "segítettek a kínai Kommunista Pártnak mesterséges szigetek létrehozásában a Dél-kínai-tengeren". Az Egyesült Államok katonai provokációként értékeli a szigetek létrehozását.
Egy olyan rendezvényen volt Orbán Balázs miniszterhelyettessel, aminek egyik résztvevője koronavírus-fertőzött volt. Gulyás tesztje negatív.
A tévhiteket, álhíreket és a tudomány szerepét vizsgálták a résztvevők a Political Capital Facebook-oldalán tartott kerekasztal-beszélgetésen. (Mozaik)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. augusztus 27. (Külföld)