Svájc ötszettes thrillerben sokkolta a magyar női röplabda-válogatottat
Ezzel a továbbjutás is veszélybe került az Európa-bajnokságon.
Ezzel a továbbjutás is veszélybe került az Európa-bajnokságon.
Izrael volt az első ország a világon, amely a lakosainak több mint felét be tudta oltani koronavírus ellen – ráadásul ehhez elsősorban a Pfizer fejlett, mRNS-alapú vakcináit használták. Enne [...]
A tízéves Pictorial Collective Capa Központban megrendezett kiállításának képeiből válogattunk a Nagyképen.
Idegesítette az egész családot a késő esti motorzaj.
Vízhiány fenyeget négymillió embert az egyébként is gazdasági és belpolitikai válság sújtotta Libanonban - közölte szombaton az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). Henrietta Fore, az UNICEF igazgatója szeri [...]
A patkányirtás igen nehezen kivitelezhető irtószer nélkül, mert a patkányok nagyon okosak.
Záporoztak a gólok az olasz bajnokság nyitómérkőzésein.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fenyegetése miatt új módokat kell találnia az amerikai hadseregnek, hogy a kabuli repülőtérre el tudja juttatni az evakuálásra kijelölt személyeket - közölte szom [...]
Lenyűgöző kalandozás vívósportunk boszorkánykonyhájában.
Pedig volt idő, amikor Hófehérke és Babszem Jankó ezreket tett boldoggá.
Ukrajna zsidó elnöke szombaton betiltotta a strana.ua elnevezésű befolyásos ellenzéki hírportált. Az erről szóló rendeletet Zelenszkij szombaton írta alá. A lépés hátterében az áll, hogy a nemzetbi [...]
A Debrecen hazai pályán szenvedett vereséget.
Hamarosan kiderül, hogy a harmadik oltás segít-e a helyzeten.
Dublin számottevő kereskedelmi többletet halmozott fel Londonnal szemben.
Komoly veszélyben vannak, akik még nem oltatták be magukat, hiszen a koronavírus-járvány másfél éve alatt szelektálódtak azok a rendkívül fertőzőképes mutánsok, amelyeket a régebbi variánsokhoz képest [...]
Ezen a héten is megtartották a televízióban közvetített számsorsolást. (Mozaik)
Parádés neonok. A szakértők szerint pótolhatatlan várostörténeti jelentőségük van.
Ma még rendkívüli Kormányinfó is volt.
Párosban csapott össze Tokió két egyéni olimpiai bajnoka.