Lewandowski ezúttal Messi előtt, a lengyel az év játékosa a FIFA-nál
Erik Lamela kapta a Puskás-díjat.
Erik Lamela kapta a Puskás-díjat.
Évek óta várja a világ, hogy ne csak véletlenszerűen jelenjen meg a Cybertruck egy-két Las Vegas-i rendezvényen, hanem a piacra kerülve elárasszák az utakat a futurisztikus külsejű pickupok, azonban a Tesla csak egyre tovább halasztja a megjelenést.
A polgármester azt mondta, találkozott is vele.
Egy közvélemény-kutatás hétfőn ismertetett eredményei szerint az erdélyi magyarság kevésbé, a székelyföldi viszont inkább szkeptikus a koronavírus elleni oltással szemben, mint a romániai átlag. Az e [...]
Egyetlen pillanatig sem bánta meg, hogy visszatért Oroszországba, írta közösségi médiaoldalain Alekszej Navalnij letartóztatásának egy éves évfordulóján, hétfőn. (Külföld)
A téli időszakra nem jellemző, villámcsapásokkal és mennydörgéssel kísért hóviharok csaptak le az országra.
Nem jó irányba halad a kőolaj világpiaci ára.
Többen is beszédet mondtak.
Visszatért hétfőn Ukrajnába Petro Porosenko korábbi ukrajnai elnök, akit hazaárulással gyanúsítottak meg. A politikus - aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, jelenleg pedig az Európai Szolidar [...]
Gyógyíthatatlan bakteriális betegség sújtja a floridai narancsokat.
A kormányfő arra kéri az állampolgárokat, hogy a készpénzüket minél előbb tegyék be a bankba.
Végül sikerült megállapodni.
A politikus Orbán Viktornál is járt tavaly szeptemberben.
Szlovéniába még Szputnyik vakcinával is beengednek, mégis kevés turistával találkozni.
Több korábbi híranyagban is beszámoltunk róla, hogy a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai egy illegális lakásfoglalási eset kapcsán nyújtottak segítő kezet egy családnak, akiknek a Bács-Kiskun megyei Tas [...]
A Kijevben tárgyaló német külügyminiszter megismételte, országa hajthatatlan a fegyverszállítás kérdésében.
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Elena Curti, Benito Mussolini utolsó élő, titokban született lánya. A nő hétfőn halt meg a Rómától északra lévő Acquapendentében álló házában. Kedden tartanak eml [...]
Az új elnököt és alelnököket kedden, illetve szerdán választja meg az EP plenáris ülése. (Belföld)
A 42 éves epilepsziás nő 2011 óta élt egy világtól elzárt bunkerben.
A politikus elmondta, hogy tíz év alatt 27 százalékkal nőtt Magyarországon a termékenységi arányszám.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai idén is hitük erősségének bizonyításával kezdték meg az évet. A Betyársereg ismételten csatlakozott hozzájuk a kereszténység legszentebb jelképének ki [...]