Több kilométeres a kocsisor az M0-son
A 35-ös kilométernél két kocsi ütközött.
A 35-ös kilométernél két kocsi ütközött.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a jelentős, széles körű és időben meghozott szakpolitikai támogató intézkedéseknek köszönhetően a vártnál jobban viseli az orosz bankrendszer az ukrajnai háború miatt [...]
A magyar állam „segítsége” most nagyjából annyi, hogy nem akadályozza a segítők munkáját – vonták le többen is a tanulságot a Nyugati pályaudvaron, amikor az Ukrajnából menekülőket fogadták. Helyszíni riport.
Читать дальше...Új videóval jelentkezett a miniszterelnök.
A földmozgás az ország 12 prefektúráját érintette.
(Mozaik)A Fasori templomban játszik az orgonaművész, mielőtt visszatérne Kanadába.
A vagyonminiszter a jelek szerint minden lehetséges és lehetetlen módon titkolja, titkosítja, rejtegeti és takargatja a szénerőmű két évvel ezelőtti, Mészáros Lőrincéket kistafírozó állami kivásárlásának, valamint az MVM-magánosítás előkészítésének aktáit. Tóth Bertalan MSZP-társelnök szívós pereskedései talán most meghozzák gyümölcsüket.
Читать дальше...Dél-Korea fővárosa a világ legdrágább helyei között van lakhatás szempontjából. A magas árak miatt a Szöulban tanulók, dolgozók kénytelenek beérni azzal, amit a piac a drágulás miatt megteremtett: a goshiwonnak nevezett, bárminemű komfortot és életteret mellőző pár négyzetméteres lakószobával.
II. Viktor Emánuel a kicsiny Szárd-Piemonti Királyság élén, egy vesztes háborút követően kezdte uralkodói karrierjét 1849-ben. A Savoyai-házból származó király, akit az olasz hazafiak csak „Verdiként” emlegettek, 12 év alatt egyesítette Itáliát. Az 1861. március 17-én olasz királlyá koronázott II. Viktor Emánuelnek uralkodása végén még a pápa is megbocsátott.
Az amerikai állam 127,5 millió dollárt fizet a 2018-as floridai iskolai mészárlás sebesült áldozatainak, illetve a halálos áldozatok családjának - jelentette be az igazságügyi minisztérium helyi idő s [...]
Félti biztonságát, de egy szót sem von vissza Oroszország ukrajnai inváziója ellen tiltakozó nyilatkozatából Marina Ovszjannyikova, aki a The Guardiannek nyilatkozott. Mint ismeretes, az orosz tévés egy rendkívüli háborúellenes tiltakozó akcióban az egyik orosz állami csatorna adásában feltartott egy transzparenst „Ne higgy a propagandának. Itt hazudnak neked” - felirattal. Akciójáért 30 ezer rubeles büntetést rótt ki rá egy oroszországi bíróság.
Читать дальше...Bige László, a Nitrogénművek Zrt. vezetője volt a vendége az ATV Egyenes beszéd című műsorának, ahol többek közt arról beszélt, hogy beláthatatlan magasságba emelkedhet a gabona ára, és a műtrágya piacon is sosem látott emelkedés következett be.
Hatalmas bravúrt hajtott végre a Villarreal Torinóban.
Három ember meghalt, több mint 160-an megsérültek Japán északkeleti részén a szerda éjjeli, a Richter-skála szerint 7,4-es erősségű földrengésben. A földmozgás az ország 12 prefektúráját sújtotta. A [...]
A Magyar Rádió egykori dramaturgja 81 évet élt.
Egy Peugeot nem vette észre, hogy jön.
2287 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 90-en vannak lélegeztetőgépen.
Читать дальше...Szent Patrikról, Írország elsőszámú védőszentjéről számtalan legenda látott napvilágot, és bár életéről csak keveset tudunk, a kereszténység egyik legnépszerűbb szentjének kultusza továbbra is töretlen.
A Nitrogénművek vezérigazgatója szerint a magyar termelők nem szereztek be időben elég műtrágyát.
Meghalt 64 beteg, így az elhunytak száma 44 895 főre emelkedett.
Miután kempingezők egy kisebb hulladékhegyet hagytak egy thaiföldi nemzeti parkban, a park alkalmazottai felkutatták őket, elpostázták nekik a szemetüket és jelentették őket a hatóságoknak.
Fesztbaum Béla Molnár Ferenc bőrébe bújik és korrajzot ad. 100 év ide vagy oda, nem nagy ügy. Kritika.
Az ügynökség sajtóközleménye szerint az új besorolást felülvizsgálat alá helyezte további rontás lehetőségével.
Читать дальше...