Ne ijedjen meg, ha lát valami nagyon fényeset az éjjeli égbolton
Eléri az Ördög üstököse a maximális fényességét.
Eléri az Ördög üstököse a maximális fényességét.
Csapdába estek, légi úton kaptak segítséget.
Alex Garland ritkán hibázik, a Polgárháború című filmje is egy mestermű lett.
Szinte végig a mieink irányították a játékot Dél-Korea ellen.
A bajnoki cím biztossá tétele után is maradt cél és motiváció Xabi Alonso csapatának.
Több mint négy évet kellett rá várnia.
Jelenleg kettes lavinariadó van érvényben.
Egy hónapon belül ez már a harmadik buszbaleset az országban.
A többi mesterséges intelligencia nem tudta kihasználni az ismert sebezhetőségeket.
Szoboszlai együttese életben tartotta bajnoki reményeit, visszaelőzte a szabadnapos Cityt.
A 120. percben ott táncolt a labda negyedszerre is a vörösök kapujában, de másfél centi és a VAR kisegítette Ten Hag alakulatát.
Putyin és Zelenszkij hajlandó volt rendkívüli kompromisszumokat is mérlegelni.
Amihez az énekesnő hozzáér, arannyá válik.
A biztonságpolitikai elemző szerint ez példa nélküli.
A ZTE a 86. percben egyenlített, de a Vidi így is megelőzte a másfél hónapja nyeretlen Paksot.