Cigány-magyar békemenetet tartottak szombaton a rasszizmus ellen
Az esemény szervezője szerint pártmentesen tiltakoztak, de a rendezvény támogatója tavaly már a kormánypárti békemenetnek is részese volt.
Читать дальше...
Az esemény szervezője szerint pártmentesen tiltakoztak, de a rendezvény támogatója tavaly már a kormánypárti békemenetnek is részese volt.
Читать дальше...
A történeti kutatásokon és forrásokon alapuló történettudomány a kormány számára nem létezik – állapította meg a történész.
Читать дальше...
Galéria az ARC plakátkiállításról.
(Fotógaléria)Tanévnyitó ünnepséget tartottak a járás magyar iskolái.
India egyre inkább a világ megkerülhetetlen politikai szereplőjévé válik. Ezt próbálja igazolni a G20 Újdelhiben tartandó csúcstalálkozóján.
Читать дальше...
Ráadásul a méztermelők második éve nem tudnak Nyugat-Európában értékesíteni.
Читать дальше...Tízből hat munkavállalónak egyébként is átképzésre lesz szüksége 2027-ig.
A városvezető fia öt ember halálért és 54 súlyos megsebesítéséért felelős.
47 éve, 1976. szeptember 9-én halt meg Mao Ce-tung, aki csaknem három évtizeden át volt a kommunista Kínai Népköztársaság első számú vezetője. A modern Kína megalapítója a múlt század egyik legnagyobb hatású, ugyanakkor egyik legellentmondásosabban értékelt politikusa volt.
A f�v�ros fel�l �rkez�knek t�bb kilom�teres torl�d�sra kell sz�m�tani a 11-es f��t Budapest �s Szentendre k�z�tti szakasz�n - tudatta szombaton az �tinform. Azt �rt�k, hogy a 18-as kilom�tern�l k�bel [...]
Az �szak-koreai f�v�rosban, Phenjanban d�szszeml�vel eml�keztek meg szombaton az orsz�g megalap�t�s�nak 75. �vfordul�j�r�l - k�z�lte a KCNA �szak-koreai hivatalos h�r�gyn�ks�g. A rendezv�nyen orosz �s [...]
Az őszi szezonra kért engedélyt a hatóságoktól.
A korábbi közlekedési álamtitkár szerint a kötöttpályás közlekedésből történő forráskivonások is jelzik, az Orbán-kormány már hosszabb távon sem számol az uniós támogatásokkal.
Читать дальше...„Brüsszelt foglyul ejtette egy háborúpárti és korrupt elit.”
Minden id�k leggyorsabb v�zalatti �raml�s�t okozta a Tonga k�zel�ben, 2022 janu�rj�ban kit�rt Hunga-Tonga-Hunga-Ha'apai v�zalatti vulk�n, amely hatalmas hamufelh�t �s g�zokat bocs�tott ki, �s cunami i [...]
A nemzeti együttesnél nincs olyan, hogy barátságos mérkőzés.
Egy régóta húzódó konfliktus fajult el.
Tahóparkoló – fakadt ki Őrsi Gergely kerületi polgármester.
(Mozaik)„Vendégségben volt nálunk. 30 éve járunk össze” – fogalmazott.
Jakab P�ter a Blikknek ismerte el nyilv�nosan, hogy hivatalosan is v�ge a h�zass�g�nak. „A hivatalos csal�di �llapotom, ahogy az a legut�bbi vagyonnyilatkozatomb�l is kider�lt, elv�lt. Enn�l [...]
A Budapest felé vezető oldalon következett be az incidens.